Angol óvoda rendkívüli lehetőség.

Szponzorált tartalom

Angol óvoda

Angol óvoda

Felelősségteljes szülőként komoly dilemmát okoz már a megfelelő óvoda kiválasztása is. Hiszen gyermekünk oktatása nem az iskolában, hanem már 2-3 éves korban elkezdődik az oviban. Mivel rendkívül fogékonyak már ebben a korban is, ezért fontos, hogy olyan helyre járjanak, ahol különösen sokat foglalkoznak velük természetesen a korosztályuknak megfelelően. Egy Angol óvoda elsőre talán érdekesen hangzik, hiszen ez azt jelenti, hogy a gyerekekkel a pedagógusok angolul kommunikálnak, az oviban a hivatalos nyelv az angol. Szakirodalmak is arról beszélnek, hogy minél korábban, minél fiatalabb korban találkozik egy gyermek idegen nyelvvel, annál inkább magáénak tudja majd. Ne aggódjunk, a gyerekek nem zavarodnak össze, kis fejük szivacsként issza be az új információkat, jelen esetben az angol szavakat és kifejezéseket. Az Angol óvoda kiváló lehetőség az angol nyelv alapjainak elsajátítására és mire gyermekünk iskolába kerül már igen jól fogja beszélni és csak a betűk adta vizualitás hiányzik tudásuk tovább fejlesztéséhez. az Angol óvoda által elsajátított kiejtés egy életen át elkíséri majd és szinte második anyanyelve is lehet az angol, ha majd az iskolában is folytatódik ez az intenzív nyelvtanulás.