Ez a kollégiumi élet már csak ilyen.

wc dugulás

wc dugulás

Mikor még egyetemista voltam, sokkal jobban számított a pénz, mint most, mert a szüleim nem tudtak igazán támogatni engem anyagilag.

Ezért is esett a választásom a város egyik legolcsóbb kollégiumára. Olcsó húsnak híg a leve, ahogy mondani szokás, és ez ebben az esetben is igaz volt.

Nem volt egy jól felszerelt épület, és akkor most nagyon finoman fogalmaztam. Ennek ellenére azért lehúztam ott három évet.

Az egyik legkellemetlenebb élményem arról a helyről az volt, mikor az épületünkben wc dugulás történt. Emiatt a kollégium egy másik épületébe kellett járnunk heteken keresztül. Képzelhetitek, milyen kényelmetlen volt ez. Continue reading

Nyakfájás okai és kezelése.

nyakfájás okai

nyakfájás okai

Mit lehet tenni, ha fáj az embernek a nyaka? Bár gyakori probléma az emberek többségénél, mégsem tekinthető normális állapotnak, hiszen olykor sikerül néhány nap alatt kipihenni, míg máskor hetekig, hónapokig tartó kellemetlenségeket okoz. A nyakfájás okai között szerepel, köztük a rossz tartás, helytelen ülés és fekvés, nem megfelelő alvó párna. Abban az esetben, ha elfeküdtük a nyakunkat, akkor jobbára néhány nap alatt ki lehet pihenni a dolgot. Viszont amikor hosszú ideje fennálló és nem akar elmúlni pihentetés hatására sem, akkor érdemes valamilyen mozgásszervi szakorvoshoz fordulni, mely lehet reumatolóus, gyógytornász, masszázsterapeuta, masszőr vagy manuálterapeuta.

A huzat, valamint lelki okok is állhatnak a háttérben, amelyeket szintén kezelni lehet. A nyakfájás okai kapcsán jó választás, ha megpróbáljuk megszüntetni a kiváltó okokat, amennyiben lehetséges. A gyógytorna mindenképp jó választás a nyakfájás ellen. Rengeteg videó foglalkozik ezzel az interneten, azonban a legjobb, amit tehetünk, ha szakemberhez fordulunk a problémánkkal.

A nyakfájással kapcsolatban sokan egy vállrándítással letudják a dolgot, pedig komoly gondokról beszélhetünk, ha néhány nap alatt nem szűnik meg magától. Annak érdekében, hogy javítani tudjunk a kialakult állapoton, ajánlott gyógytornásszal, masszázsterápiával felvenni a kapcsolatot és odafigyelni azokra a kiváltó tényezőkre, melyek miatt megjelent az életünkben a nyak fájdalma.

Helyes tartással sokat javíthatunk a helyzeten, amire érdemes figyelni mind az ülés, mind a fekvés közben. Egy jó párna csodákra képes, lehetőleg ne stócoljuk túl magasra a fejünket alvásnál, hiszen ez is szerepel a kiváltó okok között. A másik dolog a matrac, amely egy nagyobb beruházás ugyan, de csodákra képes! Continue reading

Zárszerelés gyorsan, szakértelemmel!

zárszerelés

zárszerelés

Manapság talán az idő a legdrágább dolog, hiszen folyton rohanunk, ezer dolgunk van és nem igazán ér rá az ember várni, bármiről legyen szó. A zár meghibásodásával kapcsolatban szintén nem jó várni a megoldásra, de nem is kell!

A zárszerelés azonnal, gyors kiszállás mellett elérhető szolgáltatás a Zárban Otthon segítségével! Teljesen mindegy, hol lakik az ember, milyen környéken, a biztonságot egyedül a jó minőségű zár tudja garantálni. Akár biztonsági zárról legyen szó, akár hevederzár az, aminek a cseréjét, javítását kellene megoldani, nem várhat! De miért is kellene várakozni, amikor a zárszerelés SOS szolgáltatásokkal áll rendelkezésre Budapesten és vidéken egyaránt.

Rengeteg zárszereléssel foglalkozó cég van, illetve a nagyobb vállalkozások a legtöbb nagyvárosban és környékén is jelen vannak. Ennek köszönhetően rövid idő alatt szerezhetünk jó szakembert, aki elvégzi a szükséges javításokat vagy kicseréli a zárat, amennyiben azt hozza a szükség. A másik nagy előnye annak, hogy gyors kiszállást biztosítanak ezek a cégek, hogy már eleve felkészülten érkeznek a helyszínre. Continue reading

Víz szerelő az, aki a vizet minden formában kordában tudja tartani.

víz szerelő

víz szerelő

Víz szerelő az, aki minden vízzel kapcsolatos eszközt képes az otthonunkban kordában tartani. Ebben aztán tényleg minden beletartozhat, nem csak azok a dolgok, amik első körben eszetekbe jutnának, hogy csap, vagy kád, hanem olyan dolgok is, amik ezeken túl vannak: bojler és átfolyásos melegítő. Na, nekem ezekkel gyűlt meg a bajom éppen ezért erről mondanék pár szót, hogy nálunk hogyan is segédkezett villámgyorsan a víz szerelő, akit a vizgazfutesszerelo24.hu oldalról hívtunk, amikor nagy szükség volt rá.

Szóval, az eset a következő volt. Sajnos tönkre ment a bojler, ami mindennek a melegítéséért felelős volt a házunkban. Innen működött a csap, a tusoló és a konyhai csap is – elég nagy kapacitással bíró bojlerről van szó. Miután nem tudtuk megszerelni otthon saját kezűleg – ami nagyjából abban nyilvánult meg, hogy nem segített neki 1-2 újraindítás, úgy döntöttünk, hogy segítséget hívunk az internet világából, mert túlmutat rajtunk a probléma. Continue reading

A sarokpuhító krém és a kávészünet.

sarokpuhító

sarokpuhító

Tegnap egy nagyszerű saleses konferencián voltam. Nagyon örülök neki, hogy végre-valahára nem csak online konferenciákat lehet tartani, hanem találkozhatunk egymással úgy, mint régen. Egy konferenciában ugyanis természetesen nagyon fontosak az előadások is, de legalább ugyanennyire számítanak a kávé- és ebédszünetekben folytatott beszélgetések is.

Tegnap például egy-egy csésze remek kávé mellett arról beszélgettünk az egyik barátnőmmel, hogy ki milyen kozmetikumok segítségével ápolja a magassarkú cipőkben gyakran megkeményedő, irritálttá váló sarkakat. A barátnőm elmesélte, hogy ő már egy ideje csak natúrkozmetikumokat használ, mert amellett, hogy ezek megfelelően ápolják a bőrt, környezetvédelmi szempontból is jó választásnak bizonyulnak. Egy sarokpuhító krémet is ajánlott, amiről azt mondta, hogy az első olyan, aminél tényleg kiváló hatást tapasztalt. Az ajánlott krémet a herbiovit.hu weboldalról lehet megvásárolni, amiről annyira lelkesen mesélt a barátnőm, hogy hazaérve rögtön rá is kerestem.

A herbiovit.hu a bőrápoló natúrkozmetikumok szakértője Continue reading

Újabb napelemes pályázat a láthatáron – most különleges kiegészítésekkel.

napelemes pályázat

napelemes pályázat

Aki követőben próbál maradni az itthoni pályázati lehetőségekkel a lakosság számára, az tudhatja, hogy a háztartások energetikai fejlesztésére mindig igyekeznek nagy hangsúlyt fektetni és olyan lehetőségeket biztosítani, amivel a kisember ugorhat nagyot. Ennek egy ékes példája a mostani újabb napelemes pályázat, ami kimondottan egy olyan réteget céloz meg, akik egyébként anyagilag nem feltétlenül ugorhatnának bele egy ilyen akcióba. Itt viszont most ismét olyan támogatásról van szó, amit teljes egészében odaadnak és nem kell visszafizetni. Ráadásként nem csak a napelemekre vonatkozik a dolog, hanem több más területet is érinthet a fejlesztés, ami szintén nagyot dobhat egy épület energetikai hatékonyságán.

A most futó napelemes pályázat még az előző évben indult és azóta is fut töretlenül. Érdemes ezért viszonylag hamar cselekedni, mert ugye ezek úgy működnek, hogy addig futhatnak, amíg ki nem fogy a rászánt keret, aztán szépen elzárják a pénzcsapot. Continue reading

A tehertaxi tarifa sokaknak kedvező megoldást jelenthet!

tehertaxi tarifa

tehertaxi tarifa

Egy szállítónál a fuvardíj több dologból tevődik össze. Attól is függnek az árak, hogy milyen szolgáltatást veszünk igénybe pontosan, úgy értve, hogy mit, mennyit, mikor és hova szállíttatunk. Az biztos, hogy összességében a tehertaxi tarifa nagyon kedvező, ugyanis lakossági szinten is professzionális szolgáltatást vehetünk igénybe.

A tehertaxis vállalhat bútorszállítást, áruszállítást, költöztetést vagy bármilyen más dolog szállítását. Ha ezekben a kategóriákban szeretnénk megbízható, tapasztalt céget megbízni, akkor az atehertaxis.hu oldalon mindenképpen érdemes körülnézni!

Budapesten a tehertaxi tarifa árak sok esetben vonzóak azok számára, akik megvásárolnak valamilyen háztartási gépet és azt nem az üzlettel szeretnék kiszállíttatni, hanem valami olcsóbb megoldást keresnek. Amennyiben inkább egy külsőssel szeretnénk szállítani, akkor célszerű a tehertaxis cégeket sorra venni.

A fővárosban rengeteg ilyen cég van jelen, ahol nem csak egy teherautót bérelhetünk sofőrrel, hanem rakodó személyzet is a rendelkezésünkre áll a megfelelő mennyiségben. Az ilyen és ehhez hasonló részletekről mindig előzetesen tudunk tájékozódni. Attól függően, hogy milyen mértékű, mekkora mennyiségű holmit akarunk szállítani, úgy érdemes felmérni az árakat is. Continue reading

Melyik a legjobb illatgyertya?

illatgyertya

illatgyertya

Nem csak a gazdagok kiváltsága a minőség, hiszen a bútorok és szép lakberendezési tárgyak mellett olyan kiegészítőket használhatunk, amelyek szintén a luxus érzését keltik. Egy minőségi illatgyertya képes erre, de kérdés, hogy melyiket válasszuk?

Hatalmas a választék a gyertyák terén, ezért is nehéz eldönteni, hogy melyik legyen a hozzánk, a lakásunkba illő változat. Az ára sokszor befolyásolja ítélő képességünket, azonban ha minőséget keresel elérhető áron, akkor a következő termékeket ajánljuk figyelmedbe:

Yankee Candle.

Egy igazán népszerű illatgyertya márka, ami olyan különleges illatokkal kedveskedik a felhasználóknak, amelyek nem csupán a hagyományos virágos vagy gyümölcsös illatot adják, hanem képesek az érzéseinket is befolyásolni. Ott vannak például karácsonyi illatú gyertyák vagy a felkelő nap sütötte tengerpart, sütemények illatai többek között. Bármelyiket is választjuk, nem lőhetünk mellé!

WoodWick. Continue reading

Az írásaimat ki tudom már nyomtatni az új patronunkkal.

nyomtatóalkatrészünk

nyomtatóalkatrészünk

Az írás mindig is hatalmas részt tett ki az életemből. Már amikor kisgyerek voltam, akkor elkezdtem kitalálni a saját történeteimet. Írtam kisebb, bugyuta regényeket is, amiket ma már nem vállalnék fel. Az írás számomra mindig is az önkifejezést jelentette. Nem számított, hogy milyen reménytelen, vagy nehéz volt éppen az élet, ezen keresztül mindig el tudtam panaszolni a sérelmeimet, fájdalmaimat. Értelmet nyert az egész szenvedés azáltal, hogy valami szépet tudtam készíteni belőle.

Sokszor túlságosan is abban mértem magamat, hogy mennyire jók az írásaim. Rájöttem azonban szépen lassan, hogy ez egy egészségtelen hozzáállás. Sokszor van olyan, hogy az embernek egyszerűen nincs ihlete új dolgok elkészítésére. Ez azonban nem jelenti azt, hogy veszítünk a személyes értékünkből. Az íráson kívül is van élet. Ilyenkor érdemes erre fókuszálni és idővel úgyis vissza tudunk majd kerülni a kreatív folyamatba. Continue reading

Napelemmel a környezetvédelemért.

napelem mérete

napelem mérete

A napelemes rendszerek telepítése fontos lépés egy ember, egy cég életében. Hisz ilyenkor eldönti, hogy a környezetvédelem mellett teszi le a voksát és mi más lenne tisztább energia, mint a napé? A napelemes rendszerek azonban nem csak környezetvédelmi szempontból jelenteken optimális megoldást, hanem pénzügyi szempontból is. Hisz akár 8-10 év alatt megtérül az ára, és addig sem kell villanyszámlát fizetni, mint ahogy soha többé. Persze ez abban az esetben van így, ha a napelem mérete olyan, ami fedezi az energiaszükségletünket.

A legtöbben azért választják a napelemes rendszert, mert szeretnének takarékoskodni. Ehhez azonban szükséges az, hogy a napelem mérete megfelelő legyen. Hisz ha kevesebb energiát termel, mint amennyit mi fogyasztunk, akkor bizony továbbra is jönnek a csekkek a villanyszámláról. Ha viszont túl van méretezve a rendszer, akkor pedig feleslegesen fizetünk ki súlyos százezreket pluszba. A napelem mérete tehát fontos kérdés, és ezért érdemes szakemberre bízni annak megállapítását, hogy egy adott ingatlannál mi a legjobb megoldás. Continue reading