Szponzorált tartalom
A megjelenés sokat számít, hiszen az első benyomást mindig azzal tesszük, ahogy kinézünk, majd csak ezután lehet további következtetéseket levonni, például a viselkedésünk alapján. Mindez számíthat egy munka pozíció betöltése kapcsán is, ugyanakkor a mindenek felett saját magunknak kell, hogy tetszünk!
Az Aesthetic Plasztikai Sebészet Budapest esetében számos megoldást tud kínálni azoknak, akik változtatni kívánnak az arcukon, ezen belül az orron, fülen, vagy éppen a mellükön – ez mind lehetséges!
A kisebb-nagyobb plasztikai műtétek segítségével jelentős változás érhető el, ami kihat a páciens mindennapjaira, mely az egész életét, életszemléletét megváltoztathatja. Magabiztosságot, elégedettséget is nyújt egyben a plasztikai sebészet Budapest kapcsán, hiszen azzal együtt, hogy tökéletesítjük magunkat, testünk valamely részét, egyben magabiztosabbá is válhatunk, bátrabban és elégedettebben tekinthetünk a tükörbe.
A testünkön, pontosabban annak alakján sportolással, életmódváltással és egyben diétával tudunk változtatni, de vannak dolgok, amelyek nem ilyen “egyszerűek” Sokat számít egy jó frizura, igényes smink és a ruházat, ám ezen felül azzal kellene gazdálkodnunk, amit a természet adott. Vannak szerencsésebbek és vannak kevésbé szerencsések, viszont nehogy azt gondolja bárki egy percig is, hogy nem lehet változtatni!
Dr Urszán Albert különféle plasztikai sebészeti műtéteket végez, köztük: arcplasztika, fülplasztika, orrplasztika, mellplasztika, szemhéjplasztika, zsírleszívás, hasplasztika, intimplasztika. A plasztikai sebészet Budapest esetében a Margit utcában várja pácienseit.