Az eladás művészete, pólókon keresztül.

Szponzorált tartalom

pólók

pólók

Az eladás művészetéhet teljesen másfajta tehetség kell, mint mondjuk a festészethez vagy a szobrászathoz. Ahhoz, hogy hatékony légy az üzleti életben, nem kell kézügyesség, sőt, még ihlet sem szükséges. Viszont maximálisan ott kell lenni fejben, jó stratégiai érzékkel kell rendelkezni, és folyamatosan nyitottnak kell lenni az új lehetőségekre. Emellett természetesen az emberismeret is elengedhetetlen, hiszen amíg egy hagyományos művész az alkotásán keresztül fejezi ki magát, addig egy vállalkozó közvetlenül meg kell, hogy szólítsa az embereket, éppen ezért nem árt, ha kiismeri magát rajtuk. Sőt! Az a helyzet, hogy a régi korok nagy művészei közül is jó jött volna néhánynak, ha van mellettük egy eladó, üzleti menedzser, akkor talán kevesebben haltak volna meg nyomorban, nincstelenségben. De mi a helyzet akkor, ha az üzleti érzék és a kreativitás találkozik? Mint például a LOLmarkt.hu – Férfi pólók esetében, ahol a művészet és a kiváló üzleti stratégia is jelen van, az ügyfelek nagy örömére! Manapság ruházattal foglalkozni nem egy ritka szakma, főleg a nagyáruházak, márkák mellett. Ha besétálsz egy plázába, mit látsz? Ruhabolt ruhabolt hátán. Köszönhető ez annak, hogy öltözékekre mindig volt és mindig lesz is igény. Sokaknak a ruházkodás az önkifejezés egy formája, és az emlegetett LOLmarkt.hu – Férfi pólók is ezt a vonulatot igyekeznek meglovagolni. Pontosabban azoknak az ízlését, akik nem elégszenek meg a tucat holmikkal, sokkal inkább a tömegből való kitűnésre hajtanak, egyedi mintákon keresztül. Természetesen ez is egy útja a dolognak, hiszen egy humoros, szép, vagy éppen elgondolkodtató pólóminta legalább annyira figyelemfelkeltő, mint egy merész összeállítás különböző divatmárkák darabjaiból. De honnan tudom mindezt? Egyszer egy kedves ismerősöm ajánlotta figyelmembe az emlegetett vállalkozást, és azt fűzte hozzá, hogy nekem is erősen ajánlja a megtekintését, mert rengeteg kreatív és érdekes ötlet található rajta. Onnan jött az egész, hogy éppen egy ilyen, egyedileg készült pólót viselt, mikor találkoztunk. Én pedig nem bírtam megállni, hogy ne kérdezzek rá, honnan is szerezte. Ekkor magyarázta el nekem, hogy a LOLmarkt.hu – Férfi pólók igény szerint rendelhetőek, olyan színű alapruhára, amelyik nekünk leginkább tetszik. Vagyis máson is láthatom ezt a mintát, de ne lepődjek meg, ha az a póló mondjuk piros lesz és nem sötétkék. Ilyen egyszerű az egész, és mégis zseniális! Ahogy megmutatta nekem a weboldalukat, egyből felfogtam, hogy ez most teljesen más, mint a kis pólónyomtató üzletek vagy más, rendelésre készült pólós hely. Itt tényleges munka és odaadás van a termékek mögött, nem csak haszonszerzési vágy. Ha nem így lenne, akkor a felület sem lenne ennyire felhasználóbarát, és az sem szerepelne az üzletpolitikájukban, hogy adott esetben a házi grafikusaik is tudnak segíteni a tervezésben. Márpedig itt erről van szó! Ha netán egy zseniális ötlete támadna valakinek, és szeretné azt hordható ruhadarab formájában viszontlátni, de nincs grafikai tapasztalata, akkor sem kell kétségbeesnie, hiszen akár egy vázlat alapján is meg tudják valósítani az ügyfél álmát! Gyorsan, hatékonyan és precízen dolgoznak, ezen kívül nagyon magas minőségű maga a végtermék is, amit előállítanak. Hogy tovább fűzzem a dicséretet: sokan követik el azt a hibát, hogy ugyan véghezviszik azt, amivel az ügyfél megkeresi őket, de az átvételben, szállításban nem segítenek. Számos olyan iparág van, ahol ez teljesen bevett dolog, annak ellenére, hogy lenne igény másra is, mégsem történik semmi. A LOLmarkt.hu – Férfi pólók ezzel szemben házhoz rendelhetőek bárhová az országban, vagyis ha mondjuk Sopronban lakom, és ott szál meg az ihlet, akkor sem kell feladnom, hiszen az interneten keresztül tökéletesen elintézhető a tervezés és a rendelés is, és a futárszolgálat az ajtómig hozza. Kell ennél kényelmesebb megoldás? Nem véletlen, hogy ekkora népszerűségre tettek szert ezek az egyedi mintás pólók az elmúlt években. A lolmarkt.hu-hoz hasonló vállalkozások mindent megtesznek azért, hogy a piac ne maradjon a termékeik nélkül, és senkinek se kelljen lemondania az elképzeléseiről csak azért, mert nem talál rá alkalmas pólóműhelyt. Igazi vállalkozó szellemre vall ez a szemlélet, amit mások is elsajátíthatnának tőlük, elvégre a sikeres üzlet kulcsa a kommunikáció, ezt pedig ők nagyon magas szinten űzik!