Van remény, van kiút az alkoholizmusból, segítenek a Felépülők.

Szponzorált tartalom

felépülök

felépülök

Évről évre egyre nagyobb probléma az alkoholizmus, emberi életek törnek derékba, családok mennek tönkre. Hazánkban a becslések szerint közel egymillió alkoholista él, egyes szakemberek szerint ezek igen óvatos becslések. Sokan, akik már felismerték, hogy problémájuk van az alkohollal, elkezdik keresni a segítséget. Most egy olyan helyet ajánlok figyelmükbe, ahol van segítség, ahol szakemberek segítenek az alkoholbetegeknek.

A felepulok egy olyan központ, ahol segítenek a betegeken és a hozzátartozóikon is. Az alkoholizmus ugyanis soha nem csak az egyén betegsége, hanem az egész család problémája. Itt lehetőség van egyéni terápiákra a betegeknek és a családtagoknak is, hiszen nem mindegy az sem, hogy a család hogy kezeli a betegséget.

A Családi Felépülési Központban abból indulnak ki, hogy az alkoholizmus betegség. Sokan, főleg a családtagok ezt nehezen fogadják el, hisz azt mondják, hogy az egész akaraterő kérdése, hogy valaki iszik-e vagy sem. Lehet, hogy ez egy ideig így is van, van azonban egy olyan pont, amikor az alkohol átveszi a hatalmat a beteg felett. Amikor már akkor is iszik valaki, ha nem esik jól neki. Amikor jelentkeznek az elvonási tünetek, ha mégsem nyúl a pohár után.

A Felépülők a Minnesota-modellt veszik alapul, aminek ez az egyik alapelve: elfogadni, hogy az alkoholizmus betegség. És mint betegséget, ezt is meg lehet gyógyítani. Lehet tünetmentesen élni, józanul, boldogan.

A Családi Felépülési Központban egy 28 napos terápia várja a gyógyulni vágyókat. A felepulok.hu honlapon erről bővebb tájékoztatást is lehet olvasni. Meg lehet nézni, hogy hol is van ez a hely, ami igazán kellemes környezet. Lévén, hogy gyönyörű természeti környezetben, nyugodt körülmények között, távol a turisták zajától és persze a városi forgatagtól gyógyulhatnak a programban részt vevők. A programban sok-sok kirándulás, beszélgetés szerepel, egyéni és csoportos foglalkozások.

Voltaképp így készítik fel az új életükre a betegeket. Egy olyan életre, amire szerintem már nagyon sokan vágynak. Hisz sokan nem azért nem hagyják abba az ivást, mert szeretnek inni, mert jól érzik magukat. Sőt, inkább rosszul érzik magukat, mardossa őket a bűntudat, a saját maguknak tett ígéretek megszegése miatti fájdalom. Azért isznak, mert már nem tudják, hogy milyen az, amikor nem teszik.

A Felépülők pedig ebben segítenek. Egy olyan élet előszobájába vezetik a program résztvevőjét, ahol nincs alkohol, nincs kínzó vágy, nincs bűntudat, nincs kísértés. Azt mondják, hogy 28 nap hosszú idő, sokan alkudoznak saját magukkal, hogy nem tudnak ennyit sem szabaddá tenni. Ha viszont belegondol az ember, akkor egy hosszú, boldog életért nem sok egy 28 napos terápia.

Ezt a Felépülők saját tapasztalatból mondják, hisz akik itt dolgoznak, mind érintettek az alkoholizmusban. Ezért is tud nagyobb bizalommal fordulni hozzájuk a beteg, mert tudja, hogy itt mindenki átesett azon, ami ő is. Így sokkal őszintébben el tudják mondani, mit éreznek, hisz tudják, megértésre találnak.

A Családi Felépülési Központ, vagyis a Felépülők nem csak az érintetteknek, hanem a családtagoknak is segítséget nyújtanak, egyéni terápia keretében. Sok-sok kapcsolat, család ment már tönkre az alkoholizmus miatt. Sokan belefáradtak az alkudozásba, a hibáztatásba, a hazugságokba. És inkább azt mondják, hagyják az egészet a fenébe. Hisz ők is szenvednek. Ilyen kérdésekről is szó esik a terápiákon, és sokan távoztak már úgy innen, hogy tudták újrakezdeni az életüket. Egy gyógyult családtaggal, akinek plusz erőt és motivációt adott családja támogatása.