Az emberi kapcsolatok teszik ki az életünk talán legnagyobb részét. Mindenki be szeretne illeszkedni és meg szeretne felelni, de csak úgy, hogy közben a saját személyiségét is meg tudja őrizni. Mikor iskolás voltam, nem volt túl sok barátom, mert zárkózott voltam és a saját magam által kitalált szabályokból sosem akartam engedni. Ez azonban egy nagy butaság volt. Mivel lehet, hogy az iskola kezdetén még negatívak voltak velem szemben az osztálytársak, a későbbi időkre ez egyáltalán nem volt igaz.
Ezért is volt annyira hihetetlen élmény, mikor elkezdtem nyitni feléjük, és rögtön befogadtak. Visszatekintve az egészre, valójában vártak már engem. Mert volt egy csomó barátom, akikkel mindig jóban voltunk, de sosem láthatták azt, hogy ki vagyok valójában. Ez a felismerés pedig ahhoz segített, hogy egy kiegyensúlyozottabb és boldogabb életet éljek.
Az élet azonban mindig újabb és bonyolultabb kihívások elé helyezi az embert. Én például jelenleg azon gondolkoztam, hogy megalapítom a saját cégemet, de nem tudtam, hogy miként lehetnék jó cégvezető. Szerencsére azonban ma már az információ korában élünk és az interneten rövid időn belül meg is találtam a Top Cégalapítás oldalát. Ezen a helyen pedig meglepő módon a cégalapítás folyamata mellett, rengeteg olyan információt is találtam, ami ahhoz segíthet, hogy jó cégvezető legyek. Continue reading